A WFWPI főbb tevékenységei

A Nők Világbéke Szövetségének nemzetközi szervezete az alábbi területeken végez jelentős munkát a béke korának eljövetele érdekében:

1.) Nemzetközi humanitárius projektek
2002 óta a Nők Világbéke Szövetségének tagjai havi 1 dollárt félretesznek az észak-koreai rászoruló nők és gyerekek megsegítésére. Ebből az alapból látják el többek között a phenjani Kim Jeong Sook nevelőotthon gyermekeit ruhákkal, ágyakkal, stb.,  illetve pénzbeli adománnyal, gyógyszer- és élelmiszer segéllyel támogattak több országot, elsősorban Ázsiában, valamint iskolákat hoz létre és működtet a harmadik világ több országában.

2.) Nők Békeakadémiája
WFWP Korea szervezi és bonyolítja le a Nők Békeakadémiáját, egy tizenkét hetes képzést, amely segíti a nőket, hogy ráébredjenek a valódi lehetőségeikre és részt vegyenek a társadalmi jószolgálati tevékenységekben. Néhány téma, amit a képzés érint: Nemzetközi kapcsolatok, Észak- és Dél-Korea viszonya, és a Béke eszméje.
A Nők Világbéke Szövetsége havi rendszerességgel megrendezi a 21. századi női vezető fórumát, hogy megosszák a tevékenységeik tapasztalatait, és fokozzák a nők megerősítését.

3.) Globális Női Békeháló
A Globális Női Békehálót azzal a céllal alapították, hogy segítsen felépíteni az egymással összefüggő, kölcsönös jóléten és az egyetemesen megosztott értékeken alapuló világot. Az „Egy család Istenben” mottó alatt a világ minden tájáról érkező nők gyűlnek össze, hogy együtt felépítsék a békehálót, megosszák a bölcsességüket és az információikat, és ezeket az eszméket átültessék a gyakorlatba.

4.) A Béke Hídja ceremónia
Az elmúlt évtizedekben a Nők Világbéke Szövetsége bevezette a Nővériség Mozgalmat, amelyet a nemzetközi alapítónk, Hak Ja Ha Moon vezet. ez a mozgalom azon a egyszer, mégis messzire nyúló ötleten alapszik, miszerint a világunk – szülők és gyermekek, fivérek és nővérek, nagyszülők és unokák, férjek és feleségek – egyetlen globális család Istenben, mindannyiunk közös szülőjében.
A Béke Hídja ceremónia egy újszerű kiindulópontja annak, hogy an hidaljuk át a különbségeket a különböző kultúrákból, etnikai csoportokból, vallásokból és nemzetekből származó emberek között. Férjek is feleségek is áthaladnak a Béke Hídján, hogy megújítsák és megerősítsék a házasságukat.
A Béke Hídja ceremóniák újszerű és erőteljes közreműködő szerepet töltenek be a béke iránt elkötelezett, azt a családjuk, közösségük és a nagyvilág mindennapjaiba elhozó nők egész világot átszövő hálózatának létrejöttében.

5.) Általános tanácsadói státus az Egyesült Nemzetek Gazdasági és Szociális Tanácsában
A Nők Világbéke Szövetsége nemzetközi tevékenységeinek elismeréseként állandó tanácsadói státuszban meghívást kapott az Egyesült Nemzetek Gazdasági és Szociális Tanácsába, ahol 1997 óta folyamatosan képviseli a nők, a gyermekek és a világbéke érdekeit.

6.) Ifjúsági táborok
A Nők Világbéke Szövetségének koreai szervezete a nyári Egyesítő Béketábor keretében tanítja a gyerekeket a béke fontosságára, és a békét építő tevékenységekre.

7.) A Nők éves konferenciája a közel-keleti békéért